mobil

Telenor Hipernet, öngól?

isite

Telenor átverésHatalmas kampánnyal indult a Telenor "Hipernet" szolgáltatása, amelyet 42 megabites sebességgel harangoztak be. Érdemes-e Magyarországon mobil internetre előfizetést kötni? Sajnos a mai napig nem. Egyszerűen nem értem meg az új nevén a "Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság" miért nem ilyen ügyekkel foglalkozik, hiszen az ilyen átverős csomagokkal a Telenor egyszerűen megtéveszti az ügyfeleket, mivel a 42 Mbps elméleti szám és még amennyiben lenne is ilyen mobil internet sebesség a gyakrolatban azzal az előfizetők semmit sem tudnának kezdeni, teknitve, hogy a csomagok mindegyike korlátos, azaz ilyen ígért letöltési sebességek mellett használhatatlan és ha már a Telenornál tartunk:

Telekom Adó? Igen!

isite

Míg a tervezett médiatörvény kapcsán elsőként kritizáltuk az új kormányzat és az új médiahatóság hozzá nem értését. Addig, azt kell mondjuk a Telekom adó bevezetésével egyetértünk. Nem értjük a legnagyobb befizetőnek tűnő Magyar Telekom siránkozását, hiszen ez az adó nem végleges, rövid távra szól és még csak különösebben meg sem terhelné az érintett távközlési szektort. Melyek az érvek mellette?

Samsung Galaxy Spica - teszt

isite

Samsung Galaxy Spica - életem a zsebemben

Samsung Galaxy Spica tesztEgyre okosabb telefonok kerülnek ki az üzletek polcaira, sőt, az utóbbi időben már nemcsak maguk a készülékek, hanem azok operációs rendszerei is harcba szálltak egymással - és a vásárlók pénztárcájáért. Mit tud a ma már kártyafüggetlenül kb. 50.000 forintért elérhető, a Google-hez köthető Android operációs rendszert használó Samsung Galaxy Spica? Kinek éri meg megvenni?

Bár hivatalos kutatások - egyelőre - nem támasztják alá, az utóbbi időben mintha két új, markánsan különböző felhasználó réteg jelent volna meg a mobilok piacán. Az egyik csoport már visszatért az alapokhoz, és a legegyszerűbb, kizárólag telefonálásra és sms-küldésre képes készülékeket keresi, mások pedig éppen a mindentudó, tetszés szerint bővíthető, testre szabható okostelefonokat részesítik előnyben - melyek mai tudásuk alapján bizonyos felhasználói körnél már a netbookot is tudják helyettesíteni. Ez utóbbi készülékek közé tartozik tesztalanyunk is, mely röviden: jó, bővebben nagyon jó - egy baja van csak: nehéz letenni.

Thunderbird szinkronizálása Windows Mobile-lal

isite
A cikk címe lehetett volna az is: végre végleg megszabadultam a Microsoft Outlooktól. A cikk szerzője hosszú évekig Microsoft Outlook felhasználó volt, kezdetben azért mert korábbi munkahelyein (magyarországi IT cégek jellemzően) kötelező érvényű volt a Microsoft szoftverek és így az Outlook használata. Később megszokásból és azért mert valójában nem volt igazi alternatívája annak az Outlooknak, amely képes volt egyszerre kezelni a címjegyzéket, levelezést, naptárat és mindezt a pda feltöltése közben automatikusan szinkronizálta a szerző állandóan magánál tartott PDA-jával. Mára van alternatíva. Sőt nem is alternatíva, hanem bátran kimerem jelenteni: van sokkal használhatóbb, gyorsabb célszoftver ez pedig a Mozilla Thunderbird és mára gond nélkül lehet szinkronizálni akár Windows Mobile-lal.

Hogyan?

A legegyszerűbb mód a honlapok mobilbaráttá tételére

balzso

http://mobify.me/A legtöbb internetes oldal nem működik túl jól a mobiltelefonok böngészőjében. A hosszú betöltési idő, nem megjeleníthető tartalom, a bonyolult navigáció sok kellemetlen percet okoz a mobilon netezőknek. A mobilos forgalom és az abból származó bevétel növelésére a legtöbb honlaptulajdonosnak optimalizálnia kell az oldalát a maroktelefonok igénye szerint. A Smashing Apps egyik cikkében a Mobify nevű internetes alkalmazást ajánlja a honlapok mobilkompatibilissá tételére.

T-Mobile Flotta

isite

T-Mobile FlottaCikkünk főszereplője egy kisvállalkozás, aki optimalizálni szerette volna telefonos távközlési kiadásait. Tekintettel arra, hogy viszonylag magas a munkatársak közötti beszélgetések száma elérkezettnek látta az időt, hogy olyan csomagot válasszon, amelyben a munkatársak ingyenesen hívhatják egymást. Talán nem egyedi ez az eset. A szóban forgó cég a legnagyobb hazai mobilszolgáltatóval a T-Mobile-lal szerződött le. Bár ne tette volna..
Miért?

T-mobile te drága!

isite

Új rovattal bővült árösszehasonlító aloldalunk. Tekintettel arra, hogy a mobil internet kezd kiegészítője, némely szolgáltatónál pedig alternatívája lenni a helyhez kötött szélessávú internetnek így mára reális alternatíva lehet elsősorban azon felhasználók számára, akik szeretnénk az internetet "magukkal vinni".

Káosz és zűrzavar a T-Mobile-nál!

isite

Karácsony egyik slágere a szélessávú mobil internet hozzáférés. Megnéztük az egyes mobilszolgáltatók kínálatát: hol érdemes megkötni milyen feltételekkel és milyen következményekkel, ugyanis nem mindegy az, hogy mit kapunk a pénzünkért. Valóban vannak korlátlan csomagok? Mit jelent az adatforgalom? Érdemes-e mobilnetre váltani?

Az adatroaming még mindig nevetségesen drága

Sera Balint

Egy távközlési tanácsadó szerint nevetséges, hogy a minimális adminisztrációs munkáért, ami az adatroaminghoz szükséges, még mindig a hazai ár 100-szorosát kérik a mobilcégek.

Megveszi a Pannont a France Télécom?

isite

Ha hihetünk a hireknek a France Télécom gondolkozik azon, hogy bevásárol a svéd-finn TeliaSonera AB vagy a norvég Telenor ASA részvényekből.

Tartalom átvétel
tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ, magántanár  tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ isite toplista newsagent Hirlapom

 

Impresszum | Médiaajánlat

Főbb témáink, linkek: internet árak, sebességteszt, mi az ip címem, mobil internet árak, mezoterápia, honlapkészítés, Herbalboss

marketing képzés, játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.