Linux a BMW-ben

isite
bmw, linuxAz index.hu címlapon hozta, hogy a BMW a Linux operációs rendszer mellett döntött, azonban a hír nem újkeletű. A német szövetségi kormány már évekkel ezelőtt egyezményt írt alá az IBM-mel, hogy a cég nyílt forráskódú szoftverrel lássa el a szövetségi, állami vagy helyi hatóságoknak szállítandó gépeket.
 
A BMW (sőt az Audi is) több éve alkalmaz nyílt forráskódú rendszereket, hiszen az elektronika napjainkban az autógyártás egyik legfontosabb és egyben legköltségesebb eleme is egyben. Manapság az autótulajdonosok elvárják az automata (digit) klímát azt, hogy az autóba épített hifi rendszerek lejátsszák az mp3-at, netán egyszerűen (USB) porton keresztül töltsük fel vagy játsszuk le kedvenc zenéinket, automatikusan működjenek a legfontosabb funkciók, netán a jármű jegyezze fel kedvenc beállításainkat, ez mind-mind igényli az elektronikát és egyre jobban rábízzuk magunkat a jármű "agyára" a központi vezérlőrendszerekre.
Ez jelzi ki pillanatnyi fogyasztást az abroncsok aktuális keréknyomását, figyel ránk a jármű, ha lehajtunk az ideális pályáról. Sőt egyes autók még az alkoholos befolyásoltságra is figyelmeztetnek, nembeszélve a navigációról, amely nélkül presztizs autót eladni ma már nem is lehet.
 
Egyetlen autógyártó sem örülne annak, ha a "felhasználóinak" várnia kellene a bootolással, netán egy éles kanyarváltás vagy egy masszív fékezés esetén beállna a "kék halál". A BWM és a nyílt forráskódú rendszerek kapcsolata nem újdonság, hiszen a BMW már a sokat szidott iDrive bevezetésekor alkalmazta a nyílt forráskódú technológiákat, amely amellett, hogy megbízhatónak bizonyult jelentős költségcsökkentést jelent a gyártás és a szoftverfejlesztés során. A BMW azonban nem csak az autógyártás során használ Linux rendszereket, hanem 2007 óta a szerverei és irodai alkalmazásai tekintetében is jelentős mértékben veszi igénybe a nyílt forráskódú szoftverek előnyeit.
Érdekességképp ha körbenézünk más autógyártók szoftveres megoldásaiban, találunk meglepő megállapodásokat. A Fiat mintha elkötelezte volna magát a Microsoft mellett. Rosszindulatú megjegyzésként talán megállapítható, hogy a Fiat bár szép autókat készít, de nem a megbízhatóságáról híres, de nem is akarjuk közhelyekkel untatni az olvasókat, arra azért kiváncsiak lennénk, melyik autóipari óriás teszi le a voksát az Apple mellett ;) ?
 
Egy biztos az elektronika egyre fontosabb az autógyártásban a költségek csökkentése mellett a gyártókra hatalmas teher járul a megbízhatóság tekintetében, így nem mindegy hogy hosszútávon, milyen platformok mellett kötelezik el magukat. A BMW-vel járó Microsoft vezéreknek pedig át kell értékelniük a cég iránti lojalitásukat és az X5-öst hamarosan Puntóra lesz illendő cserélni ;)

tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ, magántanár  tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ isite toplista Hirlapom

 

Impresszum | Médiaajánlat

Főbb témáink, linkek: internet árak, sebességteszt, mi az ip címem, mobil internet árak, mezoterápia,

tanfolyamok Budapesten

Kiadja: Eduwork.hu Kft.