Évi 33 milliárd kWh-át fogyaszt a spam?

balzso

No spamA Mcafee és az ICF International jelentése szerint a spamüzenetek léte ( főként fogadása) 17 millió tonna szenet, vagyis 33 milliárd kilowattóra energiát fogyaszt évente, olvasható az earth2tech.com-on.

E tények ismeretében joggal utálhatja minden internetező a spamaket, vagy magyarra fordítva a „löncshúst”. Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a napi email-nézegetés kb. 4 grammnyi mennyiséget jelent az áram-előállításhoz használt fő nyersanyagból. Egy „guglizás”, a keresőcég állítása szerint 0,0003 kWh energiát emészt fel, ami 0,2 gramm szén-dioxid kibocsátást jelent.

Viszont utólag kiderült, a vírusirtó- és a anti-spam programokkal foglalkozó cégek jelentése támadható.  Jeremy Kaplan, a GoodCleanTech szakértője kételkedik a tanulmány néhány állításában.  A kutatás szerint a fogyasztás 80%-át a spam törlés és tallózás valamint a spamszűrőkön fennakadt fontos levelek utáni kutatás adja. Ugyanakkor a tanulmány nem tér ki arra, hogy a fogyasztás várhatóan a számítógépekből származik. Így elmondható, hogy a számítógép- és internethasználatnak csupán kis része adja az e-mailfiók nézegetését, hiszen nem csak erre használjuk személyi számítógépeinket.

Érdemes zárásképpen megemlíteni, hogy a Gmail beépített spamgyűjtő- és -törlő funkciója révén nem muszáj a kérdéssel foglalkozni. Az említett része a postafióknak ugyanis havonta törli a keresetlen üzeneteket. Viszont én, személy szerint a napi 100-150 spamemmel, joggal félek, hogy egy hónap alatt kitöltöm fiókom, úgyhogy időnként megsemmisítem a Rolex-replikákat és ingyen diplomákat ajánlgató szenny-maileket.

A tanulmány eredeti nyelven itt olvasható.

Spam


tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ, magántanár  tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ isite toplista Hirlapom

 

Impresszum | Médiaajánlat

Főbb témáink, linkek: internet árak, sebességteszt, mi az ip címem, mobil internet árak, mezoterápia,

tanfolyamok Budapesten

Kiadja: Eduwork.hu Kft.