Ping-pang

Sera Balint

Pang a piac, az NHH óvatosan megválogatott kifejezésekkel utalt arra legfrissebb közleményében, hogy a tavaszi penetrációs növekedés rekord alacsonyságú. Nem úgy a sajtó: az képes annyi kiszerelésben tálalni a semmit, hogy az már-már az összes előfizető számával vetekedhetne - úgy, hogy közben a lényeg persze rendre kimarad. Példák.

Az NHH a rá jellemző semleges hangon számolt be az adatokról: „Kismértékben nőtt májusban a vezetékes szélessávú előfizetések száma”. (http://www.nhh.hu/?id=hir&cid=4950) Persze a látszólagos semlegesség inkább lakonikus, mert a gyászos (0,4%-os) növekedés álcázására is kiválóan alkalmas. Az NHH egyik legfontosabb feladata ugyanis ebben a számban testesül meg, ha nagy, jól végzi, ha kicsi, rosszul.
Az Index azért látszólag átlát a szitán: „Alig nőtt a szélessávú előfizetések száma” (http://index.hu/tech/net/alntt080707/) – de annyira azért nem, hogy bármilyen megjegyzést fűzzön az eredi beszámolóhoz, amit szó szerint lehoz. A címen persze változtat, és lenyisszantja a végéről az unalmasabb bekezdéseket a hívások idejéről, a közvetítőválasztásról és a számhordozásról. Érthető, kit érdekel már manapság a vezetékes telefonok hanyatlásának részletei? Persze ez csak látszólagos lényeglátás, mert valójában a hírt elsőként közlő ITcafétól származik (lásd a cikk végén). Puskáztak.
Az mfor.hu (Menedzsment Fórum) ugyanezt a közleményt vidám optimizmussal címezi fel: „Egyre többen szörfölünk az interneten szélessávon ”. (http://www.mfor.hu/cikkek/Egyre_tobben_szorfolunk_az_interneten_szelessa...) No igen, csak az „egyre több” tendenciózusan „egyre kevesebb”. Lehozzák viszont az Index által kidobott vezetékes telefonos részleteket. Valakit hátha mégiscsak érdekel.
A Hir3 úgy látszik, abszolút tényszerűségre törekszik, úgyhogy az eredeti NHH-s közlemény címéből azt az apróságot, hogy „Kismértékben”, kivágta: „Nőtt májusban a vezetékes szélessávú előfizetések száma” (http://hir3.hu/index.php?hir=magazin&hirid=10339&kat=9). Ez persze a konkrét esetben tényszerű helyett inkább megtévszető, hiszen kevesen követik a penetráció havi alakulását, és kevesen tudják, hogy még az egy százalék körüli növekedés is kudarc.
Az ITcafé, aki valószínűleg elsőként adta tovább a hírt, szintén kommentár nélkül hozta le, levágva a telefonos adatokat, azzal a győztes címmel, amit az Index is átvett tőle (kis módosítással), hogy: „Alig nő az ADSL-előfizetések száma” (http://itcafe.hu/hir/adsl_kabeles_internet_nhh_majus.html).
Hát, ilyen a magyar a sajtó 2008 júliusában. A prim.hu kész kakukktojás, mert úgy döntött, a címben egyáltalán nem említi, hogy internetpenetrációs adatokat közöl: „Folytatódott a vezetékes telefonvonalak csökkenése” (http://hirek.prim.hu/cikk/68142/). Ennyire félig telinek látni a félig üres poharat már-már etikátlan.
Még a legelfogadhatóbb, kritikus hangnemű beszámoló is (az ITcafé-é) csak a címadás erejéig hajlandó foglalkozni a számok értelmezésével és kontextualizálásával. Pedig nem árt emlékeztetni az olvasókat arra, hogy ezek a számok (0,7% ADSL, és 1,4% kábeles) nagyon alacsonyak, és arra utalnak, hogy már négy hónapja is túl késő volt a cselekvéshez. Két éve, amikor igazán elemében volt az NHH, 4-5-6 százalékos növekedések is voltak (például karácsonykor).
A Hatóság tehát lépéskényszerben van, mert az árcsökkentés elveszítette motivációs hatását, nem elég ahhoz, hogy a magyar háztartások nagy része csatlakozzon a hálóhoz. A legutóbbi lépése, a szolgáltatóváltási idő csökkentése pedig legfeljebb sokszoros áttétek révén növelheti a penetrációt, inkább azoknak kedvez, akik már neteznek (ez persze jó). A lerövidített időszak 11 napja még mindig nagyon-nagyon hosszú idő, ha net nélkül kell eltelnie.
Azt ajánlom mindenkinek, hogy a (címoldalunkon is hozott) ISP-híreket rendszeresen szemlézze, mert elég pontos képet lehet kialakítani a hazai sajtó lesújtó állapotáról abból, ahogy egy-egy hírt tálalnak a különböző orgánumok.


tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ, magántanár  tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÕ isite toplista Hirlapom

 

Impresszum | Médiaajánlat

Főbb témáink, linkek: internet árak, sebességteszt, mi az ip címem, mobil internet árak, mezoterápia,

tanfolyamok Budapesten

Kiadja: Eduwork.hu Kft.