Egy hír szerint folyamatosan csökken a Windows-os felhasználók tábora, részben a Mac OS X, részben a Linuxok javára. Szerintem ez jó, de nem a káröröm beszél belőlem – hiszen a felhasználók 90 százaléka még mindig Windowst használ. Íme, az indokaim.
A hírt a techline.hu hozta, és persze a kommentek között azonnal feltűnt valaki, aki szerint érdektelen, hogy hányan mit használnak. Első lendületből csak egy érvvel tudtam előállni, miért nincs igaza, de volna több is, amit inkább itt osztok meg a fórumuk helyett.
Tehát: miért jó, hogy már csak a felhasználók 90 százaléka használ Windows-os PC-t?
Nem vagyok elvakult rajongója a Firefoxnak, sőt egyáltalán nem rajongok értek (bár a hármas megjelenése óta annyira nem fáj), de akkor is el kell ismernem, hogy történeti érdeme a fejlesztő Mozilla Alapítványnak, hogy sikerült megváltoztatnia a web (vissza-) fejlődésének irányát. Ma már kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egyetlen böngészőre fejlesszenek (igen, nekik ez nem olyan jó), de végre a Microsoft is belehúzott, és normális ütemben adja ki a korábban évekig pihentetett Internet Explorerét. Ez jó, mert minden szereplő cselekvési kényszerben van, nemcsak a böngészőket fejlesztők, hanem a tartalomfejlesztők is. Manapság már tényleg csak ízlés kérdése, hogy ki milyen böngészőt használ. Alig maradt kényszer.
Ennyi jutott eszembe elsőre, minden további érvet és ellenérvet örömmel várok.